|
2012. május 09., szerda
|
|
Hatalmas nyereséggel zárt a Rovio
A szebb napokat is megélt Nokia mellett az utóbbi időben egy másik finn vállalat nevéről is egyre gyakrabban lehet hallani, mely egy egy kissé más területen ugyan, de rendkívüli sikereket tudott felmutatni. Ez pedig nem más, mint a rendkívül népszerű telefonos játék megalkotója, a Rovio.
Letöltés: itt
|
|
2012. május 08., kedd
|
|
Ősszel újabb béremelés
Most már biztosra vehető, hogy Románia lazít eddigi költségvetési szigorán, és 0,35 százalékkal növeli a deficitcélt. A kérdésről még a kormány hivatalba iktatása előtt tárgyalásokat folytatott Florin Georgescu kijelölt pénzügyminiszter, aki a korábbi 1,9 százalék helyett 2,25 százalékos hiánycélban egyezett meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság képviselőivel. Victor Ponta kijelölt miniszterelnök tegnap hangsúlyozta, hogy az államháztartási hiány semmiképp nem haladja majd meg a 3 százalékot.
Letöltés: itt
... tovább |
|
2012. május 07., hétfő
|
|
Jön a postamobil
A szomszédos európai országokban működő postahivatalok üzleti modelljének mintájára a Román Posta is szerencsét próbálhatna a mobilpiacon. Az ötlet a Távközlési és Információs Minisztérium államtitkárának, Marius Feciorunak a fejében született meg, aki az állami intézmény vezetőségével a napokban meg is osztotta elképzeléseit. „Kollégánk javaslatának van realitásalapja, ugyanis a Román Posta infrastruktúrája van annyira fejlett, hogy felvásárolhasson nagy mennyiségű szabad percet a mobilpiac bármely szolgáltatójától. Ezzel olyan virtuális szolgáltatóvá válhatna, amely nem épít ki... tovább |
|
2012. május 03., csütörtök
|
|
Befagyasztott alapkamat
Nem változtatott tegnap az irányadó alapkamat szintjén a Román Nemzeti Bank (BNR), így az továbbra is 5,25 százalékos maradt. A jegybank ezzel a lépésével fél éve tartó szakadatlan kamatcsökkentési folyamatnak vetett véget – egyelőre beláthatatlan ideig, ahogy azt Mugur Isărescu kifejtette. A központi bank kormányzója elismerte, hogy a döntést a belpolitikai események és a globális gazdaság kedvezőtlen helyzete indokolták. „Figyelnünk kell az ország politikai és pénzügyi stabilitására. Az európai, sőt a globális pénzügyi rendszer igen kényes átszerveződésének vagyunk résztve... tovább |
|
2012. április 26., csütörtök
|
|
Kihal a székely pityóka?
Értékesítési gondok miatt pincében rothad a háromszéki burgonyatermés
Az értékesítési gondok miatt egyre kockázatosabb a krumplitermesztés Romániában, ez pedig súlyosan befolyásolhatja két székelyföldi régió, Hargita és Kovászna megye gazdaságát. A napokban Ioan Benea, a krumplitermesztők országos szövetségének (FNCR) elnöke kongatta meg a vészharangot, hangsúlyozva, a helyzet javulása csak egy célzottabb kormányzati támogatással érhető el, illetve a termelők és a nagybani felvásárlók kapcsolatának gyökeres átalakításával.
Letöltés: itt
... tovább |
|
|
|
|
|