• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok

A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal részéről rendelkezésünkre bocsátott, 2021-re tervezett helyi adók és illetékek határozattervezete alapján, illetve
Az SZMVSZ a tagjaival való, különböző fórumokon megszervezett konzultációja alapján

a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége a következőképpen viszonyul az adott tervezethez:

Kiemelten köszönjük a Polgármesteri Hivatal hozzáállását az idei, 2021-es helyi adókra vonatkozó határozattervezetének eljuttatását illetően, mely valós időben tette lehetővé a Szövetség számára a tervezetben foglaltak megismerését, elemzését és az ahhoz való viszonyulást!

A konkrét számok előtt fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az arányok, illetve értékek megítélését alapvetően tudja befolyásolni a jövőbeni közberuházási/fejlesztési tervek milyensége, mértéke, az adólejeink majdani sorsa. Ez az információ egyelőre nem áll rendelkezésünkre; amit ismerünk például, hogy a hivatal alkalmazottainak létszámát indokolatlanul megnövelték (miközben az operativitáson ez nem látszik), így a béralap túlságosan megterheli a költségvetést, illetve a megnyert pályázatok egyes adatai, melyek önrészére sincs már a híradások szerint elegendő pénz.

A jövő évi adók-illetékek mértékét vizsgálva megállapítható, hogy a Hivatal vezetői egy, a szándék szerint vállalkozóbarátibb tervezetet állítottak össze! Jelentősebb adóemelések helyett sok érték csupán az infláció mértékével lett kiegészítve, valamint több olyan illeték is van, ahol jelentős kedvezményekkel próbálnak segíteni – pl. a HORECA helyzetén (ld. ezen területen a működési engedélyek adott esetben akár 50%-os csökkentésének szándéka tapasztalható).

Amíg a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások működési engedélyének csökkentett díjával nagyot segítenek az érintett vállalkozások fenntarthatóságán, ugyanez nem érhető tetten többek közt:

  • turisztikai vállalkozások esetében: itt továbbra is megmagyarázhatatlanul nagy összegbe, 300 lejbe kerül egy közszolgáltatás, regisztrálás/megjelenés a turisztikai katalógusban;
  • taxis szolgáltatók esetében: egy parkolóhely bérlés éves díja jövőre is 800 lej lenne, miközben az ezen a területen szolgáltató vállalkozókat is jelentősen sújtotta a járványhelyzet miatti forgalomcsökkenés;
  • termelők esetében: a városi zöldségpiacon való árusításhoz a bérleti díjak nem csökkentek (egyébként is jó lenne különbséget tenni a termelő és viszonteladó között a piacon), illetve 50%-ot nőtt a termelői igazolvány és füzet kiállítási ára is.

A parkolási díjak ugyanakkor 50%-al növekedtek, ami, hacsak a mértéket és a közvetlen célt nézzük, nem tűnik magasnak, ugyanakkor érthetetlenül növeli a terheket, amikor összevetjük azzal, hogy közben egyetlen új parkolóhelyet sem hoznak létre, vagy a tömegközlekedést sem fejlesztik – mindezt úgy, hogy a közintézmények és közszolgáltatások nagy része a városközpontba van centralizálva, illetve a városunk, mint a környező falvakkal szoros kapcsolatban, együtt élő egység, folyamatosan szolgáltat a város lakosságához mérten jelentős számú vidéki lakosságnak is.

Az előbbihez kapcsolódhat a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének elmaradása is: elmondható, hogy ma egy (főként kisebb) vállalkozó idejének jelentős részét nem a munkájával, hanem az útjainkon való araszolgatással tölti.

Az említetteket, valamint a jelenlegi járványidőben kiszolgáltatott helyzetet, és az elbocsátások miatti, várható elvándorlási hullámot figyelembe véve, javasoljuk:

  • a 13-as mellékletben található illetéket (35. pont), amely a tervezetben a „Taxa speciala aparitie pe websitul tourinfo.ro/catalog turistic” címet viseli, 50 lej/drb-ra módosítani (a tervezetben 300 lej/drb) 
  • a 8-as mellékletben található taxis parkolóhelyek éves díját (tervezett szerint 800 lej) kérjük módosítani:
    • éves díj megállapítása helyett havi díj megállapításával
    • 30 lej/hó havidíj megállapításával A díj kifizetésének határidejét ugyanakkor kérjük minden aktuális hó utolsó napjaként meghatározni.
      Ez a fizetési mód, felosztás és összeg egy az egyben megegyezik a Csíkszereda által alkalmazottal.
  • ismételten kérjük megfontolni egy minimis pályázati forrás elkülönítését kezdő vállalkozók számára (SRL/II/IF/PFA), 5000 euró maximálisan megpályázható, kamatmentesen visszatérítendő kerettel/pályázó, melyet maximálisan 3 éves futamidőre, irodabérre, irodai felszereplésekre, számítástechnikára, bútorra, kisebb alapeszközökre stb. lehessen igénybe venni, könnyített feltételekkel és ügyintézéssel.

Javasolnánk továbbá az adólejek rendeltetését tekintve egy családbarátibb politika alkalmazását, ami sokat segíthetne az elvándorlás mérséklésén (ld. bölcsődei csoportok jelentős bővítése, kelengye-program támogatása, otthonteremtési programok, szociális öregotthon létesítése stb.).

Az SZMVSZ a fenti állásfoglalást a helyi önkormányzati testület RMDSZ-es, illetve POL-os frakciójával is egyeztette. 

Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2024.03.24.

130 alkalmazottját bocsátotta el egy székelyudvarhelyi készruhagyár Janó Edit szerint a...

Sajtófigyelő 2024.03.17.

15 millió eurót fektet be Kovászna megyében az egyik legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztő A...

Sajtófigyelő 2024.03.03.

Románia megkapta az első hivatalos véleményt az OECD-csatlakozásáról A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési...
Rólunk írták

Nem támogatják a szülők

  A közösség véleményébe enged betekintést a Szé­kely­ud­var­helyi Magánvállal­ko­zók Szövetségének...
2023-06-10 09:57:51

Bővebben ...

A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége kiáll a tanárok mellett

  A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége kiáll a tanárok mellett, úgy vélik, ha valaki...
2023-06-09 06:54:38

Bővebben ...

Egy fél évig nem kaptak számlát, aztán jött a meglepetés

  Több hónapos csend után hatalmas számlák lepték meg a vállalkozókat, volt olyan is, akinek ez a...
2023-03-31 08:02:01

Bővebben ...

Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata