Sikeresen zárult a Vállalkozz Okosan gazdasági vetélkedő idei kiadása
A hétvégén zárult a Vállalkozz Okosan székelyföldi középiskolás üzleti terv vetélkedő hatodik kiadása, melynek szervezői a BKG Református Kollégium, a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) és Székelyudvarhely Önkormányzata, valamint része az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárának is.
Amint az elmúlt években többször elhangzott, az oktatási és vállalkozói szféra összefogásának, a kezdeményezők célja kettős: az egyértelmű oktatási és kiemelten vállalkozásorientált oldal mellett fontos szempont, hogy erősítheti az összetartozás érzését, tapasztalati tőkét, támpontokat adhat a szülőföldön maradáshoz – megmaradáshoz.
A vetélkedőre 9 székelyföldi városból, 15 neves középiskolából származó 35 regisztráló diákcsapat egy olyan reális, valós adatokon alapuló megvalósítható, kezdő/új vállalkozás terveinek kidolgozását vállalta, amely kezdő tőkéje maximum 50.000 lej lehetett, és amelyekhez indokolt összegű hitelt, vagy egyéb finanszírozási lehetőséget igényelhettek maximum 200.000 lejig.
A 2 napos helyszíni jelenléttel rendelkező rendezvény első napján nívós szakmai előadásokon vehettek részt azon 12 csapat tagjai, diákok és tanárok vegyesen, akik az online elődöntő megméretkezésén bejutottak az elődöntőbe. Az előadásokat tesztelés zárta – a tesztelés pontszáma ugyanakkor beleszámított a másnap délelőtti elődöntő pontszámába.
A szakmai előadásaink előadói:
- Kállai Emánuel, Székelyudvarhely, marketing
- Kocsis Róbert, Székelyudvarhely, Csíki Csipsz, cégpolitika, cégfejlesztési stratégia, termékgyártás
- Rácz Csaba, Kézdivásárhely, HR tréner, teljesítményértékelés, toborzás (…)
- Szilágyi István, Székelyudvarhely, közgazdász, adószakértő, egyetemi oktató
Köszönjük a tartalmas és értékes előadásokat!
A második napon a BKG Református Kollégiumban zajlott az elődöntő. Az elődöntőn elért eredmény alapján került sor a nap második felében a helyi Polgármesteri Hivatalának dísztermében, a Szent István teremben az ünnepélyes megnyitóra, a döntőbe jutott 4 csapat megvédésére, valamint eredményhirdetésre.
A rendezvény zsűrije:
- Dr. Fülöp Árpád Zoltán, Csíkszereda, a zsűri elnöke, közgazdász (CECCAR elnök)
- Barabás Ferenc, Sepsiszentgyörgy, vállalkozó (Brandistic marketingügynökség)
- Dr. Bíró Bíborka Eszter, Csíkszereda, egyetemi adjunktus (Sapientia, Üzleti Tudományok Tanszék)
- Cilip Árpád, Csíkszereda, intézményvezető / vállalkozó (Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége)
- Dimén Hunor Dénes, Székelyudvarhely, intézményvezető (ANAF, Hargita megye)
- Parajdi Borbála, Marosvásárhely, cégvezető (Euro-Top Consulting pályázati tanácsadó cég)
- Szungert Balázs, Csíkszereda, külgazdasági attasé (Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa)
Köszönjük a vetélkedő számos pályamunkájának értékelését, a helyi megvédéseken való részvételt és munkát!
A május 11-i elődöntőbe került 12 csapat versenye után a délutáni döntőbe az alábbi négy csapat jutott:
- Ecomind - Kós Károly Szakközépiskola, Székelyudvarhely
- Megtérülök - Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely
- ProfitÁllók - Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely
- ProfitKettős - Eötvös József Szakközépiskola, Székelyudvarhely
A versenyt végül a ProfitÁllók csapata nyerte meg (Nyágrus Vivien-Barbara, Pázsint Botond - Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Székelyudvarhely).
Gratulálunk a nyerteseknek!
A vetélkedő nem jött volna létre, ha nem értékeli és támogatja szervezőként Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, valamint nem támogatták volna önzetlen, felelősségtudatos, fiataljainkban a jövőt látó vállalkozók, intézményvezetők:
FŐTÁMOGATÓK:
- Spectrum Center Kft., Székelykeresztúr
- KBS Sped Kft., Székelyudvarhely
- Harghita Business Center (HBC), Székelyudvarhely
TÁMOGATÓK:
- Matula Media Kft.
- Green Regard Tech. Kft.
- Eurocar Trading Kft.
- Csíki Csipsz
- Autogroup Simo Kft.
- Legendárium / Mini Erdély Park
- Communitas Alapítvány
- Profireklám (Energivit Kft.)
- Szőcs Klára ev.
- Expert Print Kft.
- Alexandra cukrászda
- Camiro étterem
Köszönjük szépen a támogatásokat!
A vetélkedő több hónapos előkészítő, majd lebonyolító munkálataiban részt vettek:
- Jakab Áron Csaba, SZMVSZ elnök, tanár
- Kovács Mária, a Református Kollégium tanára
- Juhász Zoltán, a Református Kollégium lelkipásztora
- Fábián István, közgazdász és egyetemi adjunktus
- Balázs Szidónia, Tuftland manufaktúra
- Szász-Andorkó Enikő, Encystyle
- Kiss Mihály, vállalkozó
- Egyed Klára, egyéni vállalkozó
- Álmos Károly, designer
- György Máté, a Református Kollégium diákja
- Máthé Zalán, a Református Kollégium diákja
- Kelemen Csilla Mária, a Református Kollégium diákja
- Lukács Nóra, a Református Kollégium diákja
- Török Barbara, a Református Kollégium diákja
- Ürögdi István, a Református Kollégium diákja
- Magyari Zsanett, a Református Kollégium diákja
- Szőke Kata, a Református Kollégium diákja
- Deák Henrietta, a Református Kollégium diákja
- Orbán Gréta, a Református Kollégium diákja
- Apostolache Anastasia, a Református Kollégium diákja
Köszönjük szépen a szervező- és lebonyolító csapat munkáját!








