Nyomtatás


Lakat az adóhivatalokon

Felháborodással fogadták az érintett székelyföldi települések polgármesterei, hogy az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) felszámolja területi irodái egy részét. Hargita megyében például az összesen tíz helyi hivatalból júliustól csupán négy marad meg: a borszékiek, a balánbányai, a korondi, a székelykeresztúri, a szentegyházi, illetve a gyergyószárhegyi iroda többé nem nyitja meg kapuit. „Ez nem decentralizáció, ez központosítás! Ennek az eredményei meg fognak látszani a választásokon! Betelt a pohár!” – fakadt ki lapunknak Katona Mihály korondi polgármester a Hargita megyei község adóhivatalának felszámolása kapcsán. A polgármester elmondta, a Korondon élő és dolgozó mintegy 1700 kisiparost ezzel arra ítélik, hogy minden egyszerű igazolásért negyven kilométert utazzon, Székelyudvarhelyig. „Korondon több mint négyszáz cég működik, és jelentős bevételt hoztak az adóhivatalnak. Ha nem lett volna bevétel, még megérteném, de így?” – panaszkodott Katona. Az elöljáró az ÚMSZ-nek elmondta: más polgármesterekkel együtt az RMDSZ felső vezetőségéhez fordult, hogy a hat, felszámolásra ítélt Hargita megyei adóhivatal közül legalább hármat megmenthessenek. „Borboly Csaba megyei tanácselnök úrtól és Verestóy Attila szenátor úrtól azt kértük, járjanak közben, hogy legalább a korondi, a borszéki és a székelykeresztúri adóhivatalok megmeneküljenek” – tájékoztatta lapunkat Katona. Mint hozzátette: szerinte nem szakmai kritériumok alapján állították össze a felszámolandó adóhivatalok listáját. „Bezzeg Arad megyében, ahova valósi a PDL vezetőinek jelentős része, a tizenkét adóhivatalból csak kettő szűnik meg. Hát hogy van ez?” – tette fel a kérdést a polgármester. A székelyföldi elöljáró szavait támasztja alá az a tény, hogy a Hargita megyénél jóval nagyobb megyékben, például Kolozs megyében csupán öt adóhivatalt szüntetnek meg, és más megyékben is ritka az ötnél több „áldozat”. Az ANAF vezetője, Sorin Blejnar korábbi közlése szerint az irodák felszámolásával az intézmény költségeit kívánják csökkenteni. „Olyan településeken is működnek hivatalaink, ahol a behajtott adó összege az irodai alkalmazottak fizetésére sem elég” – magyarázta. A hivatalok megszüntetésével párhuzamosan az adóhivatalok, illetve a vám- és a pénzügyőrség alkalmazottai egy részét is elbocsátják. Blejnar szerint augusztustól 1200 személytől válnak meg. Az ANAF átalakulása azonban nem lesz zökkenőmentes: az átszervezés miatt június 30-tól július 4-ig bezárnak az adóhivatalok, ebben az időszakban csak a telefonos ügyfélszolgálatot biztosítják. [ ... ]

Letöltés: itt