• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok

Vállalkozz okosan Székelyudvarhelyen!

Második alkalommal szervezik meg Székelyudvarhelyen a középiskolások üzletiterv-vetélkedőjét. A tavaly megyénkbeli csapatok versenyeztek, idén már Maros és Kovászna megyéből is érkeznek résztvevők.

Vállalkozz okosan! címmel a Székelyudvarhelyi Mik­rovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium szervezi a vetélkedőt. Lőrincz Edit, a tanintézmény közgazdaságtanára, illetve Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke elsőként a célokat ismertette a tegnap tartott sajtótájékoztatón.

Életszerű lehetőség

Elhangzott, hogy a gazdasági oktatás szükségessége és hiányosságai egyre többet kerülnek szóba, ennek köszönhetően elindult egy folyamat térségünkben is, hogy a diákok kapjanak lehetőséget az iskolai órákon kívül is életszerű gazdasági ismeretek elsajátítására, arra, hogy kipróbálhassák magukat üzleti téren is. Ebbe a folyamatba illeszkednek az ilyen jellegű versenyek, ezek sorában viszont hiánypótlónak számít az udvarhelyi, mert míg másutt inkább esettanulmányokat kérnek, itt a hangsúly az üzleti terven van. A lényeg tehát a diákok gazdasági gondolkodásának a fejlesztése, és az, hogy elültessék bennük: itthon is lehet fenntartható, működtethető, tisztességes megélhetést biztosító vállalkozást indítani – mondták a szervezők.

Nyilvános döntő

Három megye középiskoláit szólították meg, és 10–12. osztályos diákokból alakult kéttagú csoportok jelentkezését várták április folyamán. Összesen 19 csapat regisztrált, többek között Sepsiszentgyörgyről, Marosvásár­helyről, Csíkszeredából, Gyer­gyó­szentmiklósról is. Holnapra már várják az elkészült üzleti terveket, ezeket jövő héten a zsűri előpontozza, az élő, gyakorlati elődöntőket május 18-án tartják Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Aznap lesz a döntő is, amely 13:00 órakor kezdődik a Városháza Szent István termében nyilvános eseményként, ahol minden érdeklődőt szívesen látnak. A rangos szakmai zsűriben a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia – EMTE és a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) is képviselteti magát, a nyertes diákok pénzdíj mellett értékes ajándékokat is kapnak majd.

Udvarhely jó hely

Székelyudvarhely ideális helyszíne tud lenni egy rangos gazdasági versenynek, hiszen itt mindig is erős volt a vállalkozói szféra. Magának a Vállalkozz okosan! vetélkedőnek pedig az az előnye, hogy az oktatók és vállalkozók közösen szervezik, ez „emeli” a hitelességét – fogalmazott Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke. Nem elhanyagolható az sem, hogy a 25 éves Melinda-Impex Instal első perctől fővédnökként és főtámogatóként állt a kezdeményezés mellé, de támogatja a versenyt az RMKT is. Lőrincz Edit, a szervező tanintézmény pedagógusa pedig fontosnak tartotta kiemelni, hogy egy ilyen gazdasági verseny mennyire jó alkalom a fiataloknak önmaguk és ötleteik kipróbálására, illetve a tapasztalatszerzésre. Az ilyen jellegű versenyeken irányítóként nagy tapasztalattal rendelkező tanár hangsúlyozta azt is, hogy milyen kemény munkát fektetnek be a felkészülésbe egy-egy megmérettetés előtt a fiatalok. Mindezt órák után teszik – húzta alá Lőrincz Edit.

Szövetségi hírek

KÖZLEMÉNY: Adók-illetékek 2024-re Székelyudvarhelyen

  A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége vezetőtanácsa a...
2023-11-24 15:20:31

Köszönjük

  A tegnap dr. Vas-Tifán Attila ortopéd szakorvos...
2023-11-21 20:07:06

KÖZLEMÉNY: Újjáalakult a Női Vállalkozók Munkacsoportja (SZMVSZ NVM)

  KÖZLEMÉNY   Újjáalakult a Székelyudvarhelyi...
2023-11-02 18:44:43

Közlemény: Vállalkozók díjazása

  A székelyudvarhelyi Őszi Vásár keretében, a helyi...
2023-09-25 10:27:37
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2024.04.14.

Ismét drágul a cigaretta, idén már másodszor Ez a második emelés az év eleje óta, miközben a...

Sajtófigyelő 2024.04.07.

Uniós viszonylatban Bulgáriában és Romániában drágult a legnagyobb mértékben a hús egy év alatt A...

Sajtófigyelő 2024.03.31.

Eurostat: Romániában közelít az uniós átlaghoz az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson számított...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata