Jövőre is lesz Vállalkozz okosan üzletiterv-vetélkedő Székelyudvarhelyen, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetségének közös szervezésében. Az újratervezett, kétnaposra bővített vetélkedőre székelyföldi középiskolások jelentkezését várják.
Új köntösbe öltöztetik és az eddigiektől eltérően kétnaposra tervezik a jövőre negyedik kiadásához érkező Vállalkozz okosan című üzletiterv-vetélkedőt. Az esemény csak jövő év májusában lesz, a szervezők – vagyis a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége – ennek ellenére fontosnak tartották, hogy már most, az év végén bejelentsék az esemény pontos időpontját. Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ vezetője elmondta, a korai bejelentéssel a jövő évi rendezvények egymásra szerveződését kívánják megelőzni. Hozzátette, az eddig elért eredményeknek, sikereknek köszönhetően a vetélkedő bekerült az Oktatási Minisztérium hivatalos versenynaptárába, illetve Székelyudvarhely önkormányzata is beszáll a szervezésbe, felvállalja a vetélkedőt mint városi rendezvényt. Sipos István, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanára szervezőként tavaly került kapcsolatba a vetélkedővel. Elmondta, legutóbb negyvenkét csapat vett részt az eseményen, amely nagyon színvonalasra sikerült mind a diákok tudását, ügyességét, mind pedig a zsűri szakmaiságát illetően.
A 2023-as vetélkedő nagy újdonsága, hogy kétnaposra bővítik. Május 13-án, az első napon szakmai előadásokat tartanak, és az ismerkedésé a főszerep, és a második napon, május 14-én lesz a tényleges verseny.
Az SZMVSZ az UFF-al együttműködésben feltérképezte a vállalkozói szervezethez tartozó cégek által felajánlott nyári munkalehetőségeket a középiskolás diákok számára.
Az eredmény: 14 cég, 93 munkahely – munkakönyvvel, Székelyudvarhelyen és környékén, de akár a tengerparton is!
A lenti csatolmányban találhatók a lehetőségek, valamint a leírások és elérhetőségek.
Az ajánlatok itt is elérhetők: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=fiatalforum&set=a.650397240463008
Kellemes és hasznos nyári időtöltést kívánunk minden diák számára – a végzősöknek meg sikeres érettségit!!
Romániában négyszer magasabb a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élő fiatalok aránya az EU-s átlagnál
2022-ben 17,4 millió 15 és 29 év közötti fiatal volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának az Európai Unióban, közülük 4,1 millióan súlyos anyagi és szociális nélkülözésben éltek.
Folytatás, illetve további hírek letöltése: itt
2023-ban is megszervezi Vállalkozz okosan nevű ötlet és üzleti terv vetélkedőjét a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ).
A verseny sikeréről árulkodik Jakab Áron Csaba szervező, a SZMVSZ elnöke szerint, hogy a vetélkedőjük bekerült az Oktatási Minisztérium versenynaptárába, így nem volt kérdés a verseny negyedik alkalommal történő megszervezése.
Néhány dolog változik,
például, hogy először lesz kétnapos a vetélkedő – jelenti ki Sipos István szervező, az iskola történelem szakos tanára, és szaktanfelügyelő, aki tavaly csatlakozott a szervező csapathoz, akárcsak Fülöp Attila, igaz, ő külsős társszervezőként, hiszen a Kós Károly Szakközépiskolában tanít.
A versenyt most is 10., 11. és 12. osztályos romániai, magyar nyelven tanuló diákoknak hirdetik meg, akik kétfős csapatokba szerveződve, egy felkészítőtanárral kiegészülve jelentkezhetnek majd, jelentkezésükkel elküldve munkáikat. Hogy pontosan, mit is, erről majd márciusban tájékoztatnak a szervezők.
Tanárok sztrájkja
Egy tanár évente több száz diák fejlődését befolyásolja követlenül vagy közvetve – abban a korban töltenek rengeteg időt a fiatalokkal, amikor azok a legbefolyásolhatóbbak, de a legsérülékenyebbek is. Nem csak tanítanak, hanem utat és példát mutatnak. Van tehát felelősségük bőven. Még sincs társadalmi megbecsülésük, és – mint most kiderült – megfelelő fizetésük sem.
A Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége részéről úgy gondoljuk, hogy ha valaki ledolgozza a munkaidejét, és nem tud becsületesen megélni belőle, akkor azon a helyzeten változtatni kell!
Úgy gondoljuk, hogy ha a társadalmunkat meg akarjuk védeni, egyszersmind fejleszteni, akkor kezdetnek a törvényeket még a kormánynak is be kell tartani: oda kell tenni azt a jó 10 éve meghatározott 6%-ot (ld. GDP arányos ráfordítás) az oktatáshoz, valamint azt a fizetést, amit ugyancsak törvényben szavatoltak a tanároknak több évvel ezelőtt – majd a megfelelő szintre emelni.
És vissza kell térni a közös értékekhez, a felelősségvállaláshoz! De ezeket nem csak mi gondoljuk így: nap mint nap tapasztaljuk egyrészt a szolidaritást az oktatókkal, másrészt a néma elhatárolódást is tőle - jelen tanügyi sztrájk ugyanis előhozott számos olyan közösségi elégedetlenséget, frusztrációt – amely, lévén, hogy élő és napi kapcsolatban vagyunk rengeteg vállalkozóval, munkavállalóval, szakemberrel, bennünket is megtalál.
A visszajelzések azt mutatták, hogy a társadalom döntő hányada megérti a tanárok igényét a nagyobb fizetésre, de mégsem tudja támogatni nyugodt szívvel az erőfeszítéseiket. Kíváncsiak voltunk tehát, hogy az így kapott kép mennyire felel meg a valóságnak, valamint részleteiben mi az oka a csendes elutasításnak? Online kérdőívünket másfél nap alatt 86-on töltötték ki...
6. oldal / 236