Felújítják a Báthory épületét, és 300 lejes kulturális utalványt biztosítanak a kolozsvári diákoknak
Újdonságnak számít, hogy a Kolozsvár polgármesteri hivatala kulturális és sportutalványokat fog biztosítani az iskolásoknak a 2024/2025-ös tanévtől kezdődően.
Folytatás, illetve további hírek letöltése: itt
Első díjat nyert a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium csapata (Antonya Zsombor, Kacsó Nimród, Sándor István és Szilágyi Mónika-Mária) a GTK Középiskolás Programjának üzleti tervek versenyén, míg a harmadik díjat a szintén helyi Tamási Áron Gimnázium csapata (Balázs Tamás, Both Dániel, Hadnagy Magor, Ilyés Tamás) tudhatja magának.
„Büszkék vagyunk rátok, az eredményeitek magukért beszélnek” – fogalmazott Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke, megköszönve a diákoknak erőfeszítéseiket és azt, hogy jó a hírét vitték Székelyudvarhelynek. Ezek után egyenként nyújtotta át a tanulóknak a szövetségükbe tartozó vállalkozók által összeállított ajándékcsomagokat, majd egyenként szólaltak fel a felkészítő tanárok, akik mind egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kellene szenteljen a városvezetés a tehetséges diákokra, ugyanakkor a vállalkozók részéről is több támogató programra lenne szükség. - írja a Székelyhon.
Forrás: szekelyfold.ma
Az elmúlt hetekben tanügyi sztrájknak vagyunk tanúi, melynek kiemelt célkitűzése a tanügyben dolgozók fizetésének jelentős megemeltetése. Ez a sztrájk ugyanakkor számos embert érint a tanügyieken kívül, lásd például a diákokat, szülőket... és mindenkinek van véleménye, senkit nem hagy hidegen a téma, akkor sem, ha közvetlenül nem érinti.
Az SZMVSZ-nél az elmúlt hetekben rengeteg vélemény ütközött, sokféle látásmód kapott hangot; KÉRJÜK, fejtse ki Ön is a sajátját.
A kérdőív teljesen anonim (semmiféle adatot nem gyűjtünk be kötelező jelleggel a kitöltőkről), ugyanakkor nem garantáljuk, hogy a beérkezett álláspontok nyilvánosságot kapnak, vagy ha igen, éppen az Ön álláspontja kerül hangsúlyozásra.
Katt a kérdőívre: ITT
A Transilvania Bank 350 millió euróért vásárolja fel az OTP Bank Romániát
A megállapodás eredményeképpen az OTP Csoport eladja romániai leányvállalatait, ami a romániai piacról való kivonulását jelenti.
Folytatás, illetve további hírek letöltése: itt
Elismerésben és jutalomban részesítette a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) azt a két diákcsapatot, amelyek az első és harmadik díjat szerezték meg a 10. GTK Középiskolás Üzleti Terv versenyén Kolozsváron.
A 10. GTK Középiskolás Üzleti Terv versenyt december 10-én tartották, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Karán. 17 középiskola 42 csapata mérte össze tudását, a rangos verseny döntőjén az előzetes értékelések alapján a húsz legjobb csapat mutatta be ötleteit, üzleti terveit a szakemberekből álló zsűri előtt. A versenyen a legjobb három helyezést elértek közül ketten is székelyudvarhelyiek voltak, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium csapata az első helyen végzett, míg a Tamási Áron Gimnázium csapata a harmadik helyen végzett.
Őket jutalmazta szerda délután a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége a Harghita Business Centerben.
7. oldal / 236