• EUR [ 1 Euró ] = 4.708 lej
  • USD [ 1 Amerikai dollár ] = 4.137 lej
  • GBP [ 1 Angol font ] = 5.319 lej
  • HUF [ 1 Magyar forint ] = 0.0147 lej
Tagok
Rólunk írták

 

Első díjat nyert a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium csapata (Antonya Zsombor, Kacsó Nimród, Sándor István és Szilágyi Mónika-Mária) a GTK Középiskolás Programjának üzleti tervek versenyén, míg a harmadik díjat a szintén helyi Tamási Áron Gimnázium csapata (Balázs Tamás, Both Dániel, Hadnagy Magor, Ilyés Tamás) tudhatja magának.

„Büszkék vagyunk rátok, az eredményeitek magukért beszélnek” – fogalmazott Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke, megköszönve a diákoknak erőfeszítéseiket és azt, hogy jó a hírét vitték Székelyudvarhelynek. Ezek után egyenként nyújtotta át a tanulóknak a szövetségükbe tartozó vállalkozók által összeállított ajándékcsomagokat, majd egyenként szólaltak fel a felkészítő tanárok, akik mind egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kellene szenteljen a városvezetés a tehetséges diákokra, ugyanakkor a vállalkozók részéről is több támogató programra lenne szükség. - írja a Székelyhon.

 

Forrás: szekelyfold.ma

 

Az első és a harmadik helyezést is székelyudvarhelyi diákok nyerték el a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) Középiskolás Programjának erdélyi szintű versenyén Kolozsváron, ahol üzleti tervek mérettettek meg. A tanulókat a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) jutalmazta szerdán.

 

Első díjat nyert a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium csapata (Antonya Zsombor, Kacsó Nimród, Sándor István és Szilágyi Mónika-Mária) a GTK Középiskolás Programjának üzleti tervek versenyén, míg a harmadik díjat a szintén helyi Tamási Áron Gimnázium csapata (Balázs Tamás, Both Dániel, Hadnagy Magor, Ilyés Tamás) tudhatja magának – közölték a szerdai eseményen. Azt is kihangsúlyozták, hogy a református iskola diákjait Lőrincz Edit, míg a katolikusét Dimén-Varga László és Bálint Csaba készítették fel a megmérettetésre. Az eredmény már csak azért is jelentős, mert összesen negyvenhét csapat versenyzett az erdélyi szintű vetélkedőn.

„Büszkék vagyunk rátok, az eredményeitek magukért beszélnek” – fogalmazott Jakab Áron Csaba, az SZMVSZ elnöke, megköszönve a diákoknak erőfeszítéseiket és azt, hogy jó a hírét vitték Székelyudvarhelynek. Sajnálatát fejezte ki ugyanakkor, hogy ezt más nem értékelte a városban.

Ezek után egyenként nyújtotta át a tanulóknak a szövetségükbe tartozó vállalkozók által összeállított ajándékcsomagokat, majd egyenként szólaltak fel a felkészítő tanárok, akik mind egyetértettek abban, hogy nagyobb figyelmet kellene szenteljen a városvezetés a tehetséges diákokra, ugyanakkor a vállalkozók részéről is több támogató programra lenne szükség. 

A fiatalok megköszönték oktatóik segítségét, és elmondták, nem kis megpróbáltatás van mögöttük, nehéz volt a felkészülés, viszont mindenképp megérte dolgozni.

 

Forrás: székelyhon.ro

 

Az építkezésekben érdekelteknek segít a Székelyudvarhelyi Magánvállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) által kiadott Építkezési Lánc című katalógus, amely elérhető nyomtatott formában, de lapozható, illetve le is tölthető a szervezet honlapjáról.

Az építkezéshez kötődő tervezési és kivitelezési folyamatok különböző szintjeit lefedő vállalkozások és szolgáltatásaik bemutatásával, elérhetőségeivel is szolgáló katalógussal jelentkezett a SZMVSZ.

„Az elmúlt időszakban számos vállalkozó és önkormányzat, továbbá beruházók, befektetők és fejlesztők is jelezték a szövetségünk felé igényüket egy tematikus katalógust illetően, amelyből egy adott szakterület minden részletére vonatkozóan találhatnak szolgáltatót, kivitelezőt” – ismertette a kiadványt Jakab Áron Csaba SZMVSZ-elnök. Elmondta, hogy a vállalkozói szervezet gondozásában megjelent, Székelyudvarhely határain is túlnyúló Építkezési Lánc címet viselő katalógus első kiadásával az építkezésekben érdekelteknek próbálnak segíteni.

 

Megtorpanás és rossz hangulat jellemzi a cégeket és cégvezetőket a Transtelexnek nyilatkozó székelyföldi vállalkozói szervezetek vezetői szerint, akik úgy vélik, hogy a helyzeten a minimálbér emelésével kapcsolatos politikai elképzelések sem segítenek. Utóbbiról jellemzően úgy vélekednek, hogy a döntéshozóknak a belengetett lépésekkel ezúttal sem az életszínvonal növelése lesz a célja, hanem a plusz adóbevételek utáni „éhség”, ráadásul, „ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk”, várhatóan ezúttal sem hatástanulmányok alapján döntenek az emelés mértékéről.

 

A minimálbér emelésének témája szeptember elején kavart nagy port a kormánykoalícióban, amikor Marius Budăi munkaügyi miniszter bejelentette, hogy az általa vezetett minisztérium a törvény által meghatározott legkisebb fizetés több mint 17%-os emelését javasolja januártól. A tárcavezető politikai alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) éppen múlt héten jelezte, hogy továbbra is kitartanak a bruttó 3000 lejes minimálbérrel kapcsolatos álláspontjuk mellett, miután a munkavállalók tisztességes megélhetésével kapcsolatos direktívát fogadtak el EU-s szinten. Székelyföldi vállalkozói szervezeteket kérdeztünk arról, hogy mi az álláspontjuk a legkisebb fizetés emelésével kapcsolatos tervekről, emellett arra is rákérdeztünk, hogy milyen hangulatot tapasztalnak a cégvezetők körében a mostani gazdasági kontextusban.

 

Csődeljárást is okozott a gázszolgáltató-váltás, illetve az ezután következő indoklás és előrejelzés nélküli, húsz-harmincszoros energiaár-emelés. Közösen perelnek az ügyeben olyan vállalatok, szövetkezetek és önkormányzatok, amelyek tavaly a Hargaz Hargita Gáz szolgáltatásainak megszűnése miatt egy másik szolgáltatóhoz, az Electricához kerültek át.

 

Tavaly november elsején lépett érvénybe az a döntés, miszerint a Hargaz Hargita Gáz lemond a gázkereskedői engedélyéről, efelől pedig minden fogyasztójukat időben értesítették. Ezt megelőzően Kovács Domokos, a vállalat műszaki igazgatója lapunknak elmondta, hogy azok számára, akik nem választanak új szolgáltatót az elkövetkezőkben, egy úgynevezett „végső szolgáltató” fogja biztosítani a gázellátást.

Szövetségi hírek

Meghívó: ENERGIAHORDOZÓK - piaci helyzet, trendek, jövőkép

MEGHÍVÓ Talán senki nem vitatja, hogy az...
2026-03-03 12:19:00

MEGHÍVÓ: Konferencia - adózási (...) változások

  A december végén kiadott sürgősségi...
2026-01-09 07:10:41

Karácsonyi fotózás gyerekeknek

  Karácsonyi fotózás gyerekeknek Jövő szerdán...
2025-12-04 08:29:02

SZVSZF focitorna Marosszentgyörgyön!

  Múlt pénteken, október 24-én, a St. Georgius...
2025-10-27 13:23:47
Gazdasági sajtófigyelő

Sajtófigyelő 2026.04.05.

Felvásárolja a Cargust a Sameday, az eMAG futárszolgálata A Cargus a második legnagyobb...

Sajtófigyelő 2026.03.29.

Több új céget jegyeztek be az első két hónapban, mint egy évvel korábban A bejegyzett cégek közül 13 296...

Sajtófigyelő 2026.03.22.

Nagy összeggel támogatja az állam áprilistól a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását „Tehát mindkét fél jól jár”...
Előadások

Gazdaság & FIATALOK - előadásssorozat középiskolás diákok számára

Az SZMVSZ társzervezője és szakmai partnerre 2018 óta a „Vállalkozz okosan” székelyföldi üzleti...
2020-10-23 19:27:55

Aktuális pályázatok, COVID-támogatások

Csütörtökön, 2020. szeptember 03-án 09:00 órától került sor az EUROTOP Consulting pályázati cég...
2020-09-03 14:27:28

RESTART online konferencia erdélyi kis- és középvállalkozóknak

Az SZMVSZ részéről, mint a rendezvény partnere, fel szeretnénk hívni a figyelmeteket erre az...
2020-05-19 14:05:36

Fotógaléria

Partnerek

  • Albert Schweitzer Alapítvány
  • Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt
  • Hargita Megye Tanácsa
  • Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (ASIMCOV)
  • OSIM: Szabadalmi- és Védjegyoltalmi Hivatal
  • Református Kollégium, Székelyudvarhely
  • SilCris Invest Kft.
  • Star rádió
  • Székelyudvarhely Önkormányzata