Múlt pénteken, október 24-én, a St. Georgius Manager Club szervezésében került sor az első Székelyföldi Vállalkozói Szervezetek Fóruma focikupájára.
A találkozót, melyet közös malacsütés koronázott, a baráti hangulat, sportszerűség, kapcsolatépítési lehetőség jellemezték.
Köszönjük a szervezést , a csapatoknak a részvételt, az SZMVSZ-csapattag vállalkozóinknak pedig KIVÁLÓ EREDMÉNYT (melynek köszönhetően a következő tornát mi szervezhetjük ;) ) !!!!
A román kormány egy újabb megszorító csomagot jelentett be az elmúlt hetekben.
Egy újabb csomag, amely ismét (közvetve) az egyéneket, a családokat érinti, így a vásárlóerőt csökkenti jelentős mértékben. Ennek eredményeképpen a gazdaságot hűti, az egyébként is vergődő termelési és szolgáltatási szektorokat gyengíti.
Azt látjuk, hogy miközben egyik oldalon karcsúsítja a közszférát, elvileg spórol, ezzel párhuzamosan az alkalmazottak, a hivatali dolgozók jövedelmét is csökkenti. Tovább sarcolja a tömegeket, fizetéseket, támogatásokat vesz el, és jelentősen megnöveli az adókat.
Egyértelmű, hogy most sem lát a kormány más lehetőséget az elmúlt évek felelőtlen kormányzása nyomán kialakult helyzet kezelésére, mint a családok zsebének kiürítését.
Nem tudjuk, és nem is áll módunkban szó nélkül hagyni, ha egyéni tragédiákat előidéző intézkedések jönnek akkor, amikor a következő kérdések megválaszolása még mindig várat magára:
- Miért nincs behajtva a kivetett adó?
- Miért nincs felszámolva az óriásira nőtt szürke és fekete gazdaság?
- Miért nincsenek felelőségre vonva a nagy adócsalók, és behajtva az abból származó pénzek kamatostól?
- Miért engedik a többszázmilliós forgalmú multinacionális vállalatok ,,adóoptimalizálás” címen alkalmazott ügyeskedéseit?
- Hogy vannak olyan nagy összegű kintlévőségek?
Az ismételten megszorító intézkedéseket kötelező módon a soron következő 3. csomag - gazdasági csomag kell kísérje, amely a vállalkozók támogatását, helyzetbe hozását kell tartalmazza.
Fontosnak tartjuk azonban, hogy ezt ne tegyék majd a deficitcsökkentő kategóriába. A 3. csomag az előző 2 elvonását kell majd ellensúlyozza, a vállalkozások helyzetbe hozását, versenyképességének növelését kell megcélozza.
Kedves vállalkozó, vezető, SZMVSZ tag!
2025. szeptember 23–25. között ismét lehetőségünk nyílik arra, hogy együtt lépjünk szintet. A Versenyelőny 2.0 az egyetlen olyan erdélyi képzéssorozat, amely azonnal alkalmazható, gyakorlati tudást kínál, közvetlenül a legelismertebb magyarországi szakemberektől.
A Versenyelőny 2.0 sokkal több, mint egy képzés: egy találkozási pont, ahol vállalkozók, szakemberek és vezetők új perspektívákat nyerhetnek, inspirációt kaphatnak, és közösen építhetik tovább az erdélyi vállalkozói és gazdasági szakmai közösséget.

A képzés első, tavaszi kiadása közel 200 erdélyi vállalkozót, vezetőt és gazdasági szakembert vonzott, és egyértelművé tette: hatalmas igény van a minőségi vezetőképzésre. Büszkék vagyunk arra, hogy már a kezdetektől az SZMVSZ mellet további 7 szakmai szervezet állt közösségi partnerként a sepsiszentgyörgyi StartUp HUB és a budapesti STRT által szervezett esemény mögött – és most, a második alkalommal is mellettünk vannak.
Mindez számunkra azt üzeni: a Versenyelőny nem egy egyszeri esemény, hanem egy közös építkezés, amelyet az erdélyi vállalkozói közösség magáénak érez.

A mai, kiszámíthatatlan gazdasági környezetben a fenntartható növekedés kulcsa a versenyelőny-orientált gondolkodás. Ez a szemlélet a folyamatos fejlődésre, nyitottságra és ambícióra épít, miközben a modern üzleti stratégiák – köztük a mesterséges intelligencia – tudatos alkalmazását is magában foglalja.
Mit kapsz a három nap során?
- Turbófeltöltés+ cégvezetőknek (szept. 23–24.): stratégiák, skálázás, vezetői önismeret
- Sales & Marketing (szept. 24.): ügyfélszerzés és modern eladás a legjobbaktól
- HR 2.0 (szept. 25.): élhető cégkultúra és motivált csapatépítés
- AI, mint vezetői eszköz (szept. 25.): mesterséges intelligencia tudatos alkalmazása
Exkluzív lehetőség szeptember 12-ig!
Ha eddig regisztrálsz a Turbófeltöltés képzésre, meghívást kapsz egy személyre szabott mastermindra Balogh Petyával vagy Sárospataki Alberttel (szeptember 23., 19:00). A mastermind során közösen dolgozunk vállalkozásod fejlődési irányain, konkrét stratégiákat alakítunk ki, majd az estét kötetlen állófogadás zárja – értékes üzleti kapcsolatépítési lehetőségekkel.Közösség, amely összeköt
Az SZMVSZ közösségi partnerként már az első Versenyelőny vezetőképzés mellé állt – és nem bántuk meg. Most is jó szívvel ajánljuk neked a szeptemberi Versenyelőny 2.0 eseményt Bálványoson.A tagjaink számára 10% kedvezményt biztosítunk!
Használd az SZMVSZ2ELONY kuponkódot, és vásárold meg jegyed kedvezményesen szeptember 12-ig!
Üdvözlettel,
az SZMVSZ csapata
Panzióvezető képzés indul Székelyudvarhelyen -
720 órás (240 óra elmélet + 480 óra gyakorlat) akkreditált képzés, az Oktatási- és Munkaügyi Minisztérium által akkreditált oklevéllel (Cod COR: 515203)

Mint ismeretes, a panziók vezetőinek kötelezően részt kell venniük egy szakmai képzésen (1296/2010-es törvényerejű rendelet). Ez feltétel az egyéni vállalkozás létrehozásakor is, amennyiben turisztikai szolgáltatásunkat törvényesen szeretnénk végezni.
Kiknek ajánljuk tehát:
- akik szeretnék minősíteni a panziójukat;
- akik a tevékenységüket a törvényeknek megfelelően szeretnék folytatni;
- akik a turizmusban helyezkednének el vagy turisztikai vállalkozást szeretnének elindítani;
- pályázni szeretnének szálláshelyek létrehozására, és/vagy az ehhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére.
Amiről tanulhatunk: kommunikáció a turizmusban, marketing eszközök a forgalom fellendítésére, menedzsmenteszközök, foglalások kezelése, árajánlatok, visszaigazolások, szerződéstípusok, pénzügyek kezelése, számvitele.
A képzés vizsgával zárul, amely elméleti és gyakorlati részből áll: az elméleti rész tesztkérdésekből, a gyakorlati feladat egy dolgozat bemutatásából (egy panzió üzleti terve) áll.
A panzióvezető képzés elvégzése nincs érettségihez kötve, azoban az elvégzett 12 osztály feltétel.
A képzés díja 1850 lej, amely egyben, két (1000 + 850) vagy három részletben fizethető. Fizetési határidő (egyben, vagy az első részlet): szerződéskötéskor.
Jelentkezéshez szükséges iratok:
- személyi igazolvány másolat
- születési bizonyítvány másolat
- házassági bizonyítvány másolat (amennyiben a név változott)
- legmagasabb iskolai végzettséget igazoló okirat másolata
- jelentkezési lap kitöltése (katt ide)
ÉRTESÍTÉS / MEGHÍVÓ
Korond és környéki vállalkozóink meghívására előadásra (kerekasztalra) kerül sor az elmúlt időszak törvényi változásaival, új rendeleteivel összefüggésben - valamint egyes tevékenységek törvényesítésével, engedélyeztetésével kapcsolatban.
Előadók:
- Bálint Csaba adótanácsadó / CECCAR alelnök
- Fazakas László ügyvéd
Helyszín: Korond, Gastro Bank étterem (főút)
Időpont: 2025. augusztus 08., 10:00 óra
Az esemény ingyenes.
Köszönjük társszervezőnknek, a Korondi Ifjúsági Fórumnak a partnerséget, a Gastro Bank-nak és a Vállalkozók Korondért Egyesületnek az együttműködést.

1. oldal / 38








