Nyomtatás

Hétfőn, 2017. augusztus 21-én 18:00 órától került megszervezésre az első SZMVSZ Kerekasztal – egy találkozó a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége szervezésében, melynek célja alkalmat és felületet teremteni a meghívott által képviselt intézmény és a vállalkozók közti hatékony információ- és véleménycseréhez.

Az első SZMVSZ Kerekasztal meghívottja Dimény Hunor volt, a Közpénzügyek székelyudvarhelyi kihelyezett irodájának vezetője.

A megbeszélésen felmerült számos olyan téma, amely egyrészt foglalkoztatja az Szövetség tagságát, de akár általánosan a kisvállalkozókat, másrészt amelyek aktualitásuk miatt kiemelt jelentőséggel bírtak.Szóba került például, hogy szándék esetén az új vállalkozások hogyan válhatnak ÁFA-fizetőkké, illetve az ÁFÁ-val kapcsolatos legújabb tervezetek az ÁFA külön számlán való kezelését illetően. Ugyancsak többek érdeklődésére került szóba a nemsokára büntetésmegelőző célzattal bevezetésre kerülő ún. „legea prevenției”, a fizetések utáni adók átszervezésének tervezete, de a részmunkaidős alkalmazottak adójának új törvényi szabályozása is. Lényegében régi, de kevesek által alkalmazott megoldásként került terítékre a vállalkozásoknak tartozók számláinak behajtásával kapcsolatos segítség az ANAF részéről az adott vállalkozás adótartozásának függvényében - és ugyanígy a nem feltétlenül kevésbé fontos, de szinte senki által nem igényelt ANAF-szolgáltatás (az udvarhelyi cégek 0,1%-a használja), a céges Közpénzügyi információk teljes körű és gyors eléréséhez felajánlott, könnyen kezelhető internetes felület használata.

Abban mindenki egyetértett, hogy számos olyan változás van folyamatban az adóügyeket tekintve, amelyek a becsületesen dolgozó vállalkozókat megnyomorítják, munkájukat megnehezítik – mint elhangzott, ez a hátránya az ún. önadózó rendszernek olyan környezetben, ahol a megfelelő pénzügyi fegyelem hiánya miatt bizonyos eredmények elérése érdekében „épp az a ló kapja a legtöbb ütést, amelyik a legjobban húz”. És ez egy statisztikával alátámasztva a meghívottól: amíg Franciaországban 95-97% a befizetett adómennyiség, hazánkban a cél 85% úgy, hogy jelenleg 74-75%-on áll Székelyudvarhely, kb. 80%-on Csíkszereda.

A témákat részletesen átbeszélve kiderült ugyanakkor, hogy a legtöbb törvénynek számos hiányossága van, ami gondot okozhat úgy a hatóságoknak, mint a vállalkozóknak – ezek sok esetben nemcsak pénzügyi terhet, bizonytalanságot jelenthetnek a vállalkozásoknak, hanem a munkaerőhiányt is növelik, egyszóval általánosságban nem igazán vállalkozóbarát törvényekről, szabályozásokról beszélünk.

Végezetül az is egyértelművé vált, hogy sokat segíthet, ha akár ilyen találkozók keretében közvetlen kapcsolat alakulhat ki a vállalkozások és a hatóságok között. Ezért – ahogy a Szövetség és a helyi ANAF kirendeltség vezetője megegyeztek - a jövőben további ilyen megbeszélésekre, találkozókra fog sor kerülni a Szövetség által képviselt helyi mikrovállalkozók meghallgatása, segítése érdekében.